A fogalommeghatározásokon belül (2. §) módosult a diffúz forrás fogalma. Korábban ez olyan levegőterhelést okozó tevékenységet vagy kibocsátó felületet jelentett, melynél a légszennyező anyag kibocsátási jellemzők méréssel vagy műszaki számítással nem határozhatók meg. Az elmúlt évek kiterjedt kutatásai a felületi és térfogati források kibocsátásait illetően, a méréstechnika fejlődése összességében azt eredményezték, hogy ma már legtöbbször legalább műszaki számítási módszer rendelkezésre áll az emisszió mértékének becsléséhez a diffúz források esetében is. Lényegében ehhez igazodik az új definíció, mely szerint: "diffúz forrás: olyan levegőterhelést okozó tevékenység, kibocsátó felület vagy berendezés, amely nem minősül légszennyező pontforrásnak, továbbá a szabadban végzett tevékenység, amely légszennyezőanyag kibocsátással jár". Egyértelműsítette a módosítás a pontforrás definícióját is, megnevezve azon kibocsátási jellemzőket - térfogatáram, kibocsátási koncentráció, hőmérséklet, nyomás -, amelyek meghatározhatósága a feltétele annak, hogy pl. egy kürtőt légszennyező pontforrásnak tekintsük.

A pontforrás hatásterületének meghatározására a továbbiakban újra használható a 21/2001. (II. 14.) Kormányrendelet idejében még érvényes számítási módszer, amely az egy órás (szálló por esetében 24 órás) füstfáklya tengelye alatti maximális talajközeli légszennyező anyag koncentráció 80%-ával lehatárolható legnagyobb területben adta meg a pontforrás hatásterületét. Így 2011 óta elsőként újra három módszer áll rendelkezésre a hatásterület számítására. Kiegészült továbbá a 2. § egy új ponttal (12.a), amely a hatásterület számítási módszereit a helyhez kötött (működése közben helyét meg nem változtató) diffúz forrásokra is kiterjeszti. Ebben a vonatkozásban egy szennyvíztelepi levegőztető medence, hulladéklerakó, vagy akár egy állattartó épület vagy egy trágyatároló is diffúz forrásnak minősül. A jelenlegi módosítással a 4. § pedig meglehetősen szigorú követelményt támaszt a diffúz források üzemeltetői számára: nemcsak a levegőszennyezés, de a diffúz forrás környezetvédelmi követelményeknek nem megfelelő működtetése miatti levegőterhelés is tilos. Ezen felül módosult a bejelentés-köteles diffúz források köre is. Eddig a felügyelőség (környezetvédelmi hatóság) hatáskörében állt, hogy a gazdálkodó szervezetet egy adott diffúz forrás bejelentésére kötelezte-e. Mostantól viszont az összes E-PRTR rendelet (166/2006/EK) I. melléklete szerinti diffúz forrás működtetése levegőtisztaság-védelmi engedélyhez kötött.

Az állattartókat érintő további lényeges változás a védelmi övezetek kérdéskörét érinti. A 306/2010. (XII. 23.) Kormányrendelet 5. § (3) bekezdése alapján a levegővédelmi jogszabály hatályba lépését (2011. január) követően engedélyezett bűz kibocsátással járó környezeti hatásvizsgálat- vegy egységes környezethasználati engedély-köteles tevékenységeknél volt előírás a védelmi övezet kijelölése. A jelenlegi módosítás eltörölte a jogszabály hatályba lépését követően engedélyeztetett részt a szövegből. Ebből az következik, hogy a környezetvédelmi vagy EKH engedéllyel rendelkező (a példa kedvéért) állattartó telepek mindegyikénél ki kell jelölni a védelmi övezetet, amire (miután erre vonatkozóan a jogszabály határidőt nem ad meg) feltehetőleg a következő esedékes teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálat alkalmával kerülhet sor. Mindez számos vitás esetet eredményezhet, mivel a 306/2010. Korm. r. 5. § (6) bekezdése alapján a védelmi övezeten belül lakóépület, üdülőépület, oktatási, nevelési, egészségügyi, szociális és igazgatási épület nem lehet. Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, úgy a környezetvédelmi hatóság a felülvizsgálati eljárásban megtagadhatja akár az új környezetvédelmi ill. EKH engedély kiadását is. A jogszabályváltozás súlyát értékelve kijelenthető, hogy a bűzforrásokat üzemeltetők számára célszerű már most megkezdeni környezetük felmérését, illetve a lehetőségek értékelését.