A fenti következtetést megalapozó vizsgálatokat Washington állam keleti részén folytatta a Department of Energy Office of Science. A 17 évig tartó kísérlet kezdeti lépéseként hegyvidéken gyűjtött talajmintákat telepítettek át 500 m-rel alacsonyabbra szárazabb, melegebb klimatikus körülmények közé, míg a célterületről a talajt 500 m-rel magasabbra a nedvesebb, hűvösebb területre költöztették. Ez mintegy 5 °C-os különbséggel, és az éves csapadékmennyiség átlagosan 5 cm-es változásával járt a két terület összehasonlításában. 

17 év elteltével mindkét mintasorozatot laboratóriumban vizsgálták csakúgy, mint a két területről származó kontrollmintákat, melyek talaja soha sem lett elköltöztetve. A tudósok vizsgálták a talajminták mikrobiális összetételét, az enzimatikus aktivitást, és a mikrobiális légzés rátáját (ez utóbbi megmutatja, hogy mennyire gyorsan képződik szén-dioxid a mikrobák élettevékenysége révén). Az eredmények szerint a 17 év alatt a mikrobiális összetétel alig változott, ugyanakkor meglepő módon az átköltöztetett mikrobiális közösség számos egyéb jellemzőjét is őrizte az új helyen is, többek között igyekezett eredeti respirációs rátáját megtartani. Az, hogy egy mikrobiális közösség az eredeti klimatikus körülmények hatása alatt áll még 17 év elteltével is, nem várt eredmény, amely rámutat arra: nem feltételezhetjük, hogy a talajok gyorsan képesek alkalmazkodni a klimatikus viszonyok változásaihoz.